O1G-t vetítettek a Külügyminisztériumra a Pompeo-vizit közben
Nem tartott sokáig, amíg elzavarták a feliratot kivetítő DK-sokat.
Nem tartott sokáig, amíg elzavarták a feliratot kivetítő DK-sokat.
Lezárták az amerikai-magyar védelmi megállapodás tárgyalásait, a jövő héten a honvédelmi bizottság elé kerülhet a szöveg. Oroszországgal kapcsolatban voltak nézeteltérések Mike Pompeo és Szijjártó Péter között, a magyar külügyminiszter képmutatásról beszélt. A Huawei nevét nem mondták ki, de utaltak rá.
Európai körútja első állomásán Budapestre látogatott az amerikai külügyminiszter. Mike Pompeo Szijjártó Péterrel közös sajtótájékoztatóján konkrét bejelentésekre is készül. Egy biztos: nem ez lesz Orbán Viktor és a magyar kormány legkönnyebb napja. Percről percre tudósításunk.
Az Átlátszó többszöri kérésére sem adták ki, mivel foglalkozik a Magyar Foundation of North America nevű szervezet, amely több mint 600 millió forint közpénzt kap évente. A Külügyminisztérium először le is tagadta, hogy lennének a pénzköltést igazoló dokumentumok, de miután beperelték őket, kiderült, hogy több is van.
Az amerikai kormány segíthet csökkenteni Magyarország orosz energiafüggőségét, ha arra bátorítja az amerikai Exxon céget, hogy kezdje meg a fekete-tengeri Domino-1 gázmező régóta húzódó kitermelését – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Rick Perry amerikai energiaügyi miniszterrel folytatott washingtoni tárgyalásán.
A névvita lezárultával Macedónia és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai szerdán aláírták a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy a leendő Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja legyen – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.
A terület neuralgikus pont a magyar-amerikai viszonyban, pozitív jelnek tűnik, hogy megindultak a tárgyalások.
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a Twitteren közölte, hogy Mike Pompeo Budapestre érkezik.
Mi sem megyünk a hollandokhoz, ők se küldjenek ide "vizsgáló" csoportot – tolmácsolta a diplomáciai álláspontot a külügy helyettes államtitkára, aki lazán átugrotta a tényt, hogy tájékozódásról volt szó, nem felügyelőként érkeztek. A kormányzati álláspont szerint a hozzánk érkező és visszautasított delegáció szó szerint "bohóckodás", de a "szálak összeértek", mert lelepleződött, hogy Sargentini emberei.
A DPA német hírügynökségnek nyilatkozott.
Az unió támogatását kéri a szlovén és a magyar kormány.
Kúsznak fölfelé az értékpapírjai és jól áll a biztosításai eszközalapokkal is.
Szegényebb lett-e Orbán Viktor? Megvan-e még Pintér Sándor legendás Wartburgja? Ellát-e Lázár János a birtoka határáig? Cikk képviselőink aktuális – bevallott – vagyoni helyzetéről.
Bizalmas irat árulkodik az amerikai-magyar viszony újabb feszültségeiről, amit most megszellőztetett a Direkt36 oknyomozó portál.
Az olimpiai bajnok úszó tavaly március végén jelentette be a visszavonulását, azóta sportdiplomáciai karrierjére összpontosít.
A liberális sajtó szokása szerint hazudik Magyarországról, kommentálta a Wall Street Journal cikkét Szijjártó Péter, ezzel Orbán után ő is tagadja, hogy bizalomvesztés következett volna be Amerika részéről.
A külügyminiszter szerint mindez a kormány szigorú migrációs politikája miatt van így, és mert Budapest sok sporteseményt rendez.
Távozik posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja, Vánky Eszter.
A. Wess Mitchell korábban Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel is tárgyalt.
Meghagyja az EP-vita "választási színjátékát" a kormány a képviselőknek, a Magyarorszáról szóló ülésen nem ül majd ott senki a kormány részéről. A migrációs együttműködés célja Afrikával az kéne legyen, hogy onnan senki sem jöjjön, az ENSZ-beli migrációs vita tanulsága pedig, hogy a kormánynak van igaza.